Seasons of Life, Szingapúr

2017 év elején keresett meg minket a Dance Alliance Entertainment megálmodója és alapítója, Muha Csaba producer, aki itthoni magyar néptáncos, népzenés ismeretséget és sokéves szingapúri munkatapasztalatát szerette volna egy nagyszabású színpadi táncprodukció keretein belül összeházasítani. A három nívós hazai táncegyüttest felsorakoztató, itthon is egyedinek számító darab rendezésére Novák Pétert kérte föl, aki készséggel vállalta is a megbízatást.

Cégünk végigkísérte a darab teljes hatásvilágítási programjának kialakítását a koncepciótól kezdve, ősbemutatón keresztül egészen a szingapúri premierig. Feladatunk az volt, hogy a szingapúri premierre minél precízebben elő tudjunk készülni anélkül, hogy a helyszínt pontosan ismernénk, és bőséges – vagy akár csak elégséges – időnk lenne a helyszíni próbákra. Ezt úgy tudtuk elérni, hogy a színház modelljét és a leegyeztetett világítástechnikai lámpaparkot – a helyi műszaktól kapott tervrajzok alapján – a lehető legpontosabban reprodukáltuk egy virtuális háromdimenziós térben, így a világítási képeket előre el tudtuk Péterrel készíteni. A helyszínen így már csak apróbb javításokra, finomhangolásokra volt szükség. A projektben a Capture Sweden 3D világítástervező megoldását, a programozáshoz és a darab levilágításához pedig az ausztrál Jands Vista fényvezérlőrendszerét használtuk.